Céljaid elérése Centrumunk sikere

2018-ban a Kossuth lett az ÉV SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Négy tanulóból négyen a dobogón!

A hétvégén tartotta a Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a 60. Fodrász Kozmetikus Magyar Bajnokságot a Beauty and Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítás keretein belül a Hungexpón.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiumának diákjai is indultak ezen a nívós versenyen. 11 tanuló gondolta úgy, hogy elindul ezen a megméretetésen, ahol az ország minden részéből indulnak szakmabeliek, hogy összemérjék tudásukat egymással egy szakmai zsűri előtt.

A Szakképző Iskolák versenyében, az az iskola nyeri el a győztes kupát, amelyik iskola tíz tanuló versenyszámból minimum három versenyszámban indít versenyző(ke)t. Az indulók közül a legjobb négy tanuló eredménye kerül összeadásra, így a versenyeredmények összegzése után derül ki, melyik iskola nyeri el az Év Szakképző Iskolája díjat.

Különösen nagy öröm volt, hogy a tanulók ezen a versenyen három 1. helyezést, öt 3. helyezést és a felnőttek között egy 2. helyezést hoztak el, ezzel kivívták 2018-ban az Év Szakképző Iskolája díjat is! Ehhez a minősítéshez nem csak ügyes kezek, hanem rengeteg szorgalom, kreativitás és magasfokú szakmai tudás is kellett.

Hosszas felkészülés előz meg egy ilyen versenyre való indulást. Szeptember elejétől inspirációk gyűjtése, modellek keresése és frizuraformák kitalálása előzi meg a versenyt. A diákok nagyon élvezik ezeket a folyamatok, lelkesen jönnek az ötleteikkel, amiből végül kialakul a kívánt frizura. A versenyekre a szakmai felkészítést az iskola két szaktanára Nagyné Patkó Anikó és Téti Tímea vezeti, akik irányítják és terelgetik a tanulókat, hogy mindig a legjobb frizurákat tudják kihozni magukból. A versenyre való felkészülés természetesen nem valósulhatna meg az iskola vezetésének nagymértékű támogatása nélkül, akik nagyon örülnek diákjaik nagy sikereinek és az iskola hírnevének öregbítésének!

Őszinte szívből gratulálunk minden versenyző tanulónak, felkészítő tanáraiknak, valamint a gyakorlati oktatóknak.

A fodrásztanulók versenyeredményei:

  • Herczeg Eszter - Evening Style 1. hely
  • Herczeg Eszter - OMC Menyasszony kategória 3. hely
  • Rácz Dzsenifer - Tanuló férfi szalon vágás 3. hely
  • Rácz Dzsenifer- Tanuló Férfi klasszikus szárítás 3. hely
  • Rácz Dzsenifer - Tanuló Férfi Borbélycsata+Szalonvágás Összetett. 3 hely. 
  • Járvás Mercédesz- Divat Gála Stílus 1. hely
  • Lajos Nikoletta- Divat Gála Stílus 3. hely.
  • Vas Mercédesz - Női Felnőtt Avant garde 2. hely
  • Ondó Diana - Day Style 1. hely