Céljaid elérése Centrumunk sikere

Tagintézményünkben, a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában tartotta állománygyűlését 2019. szeptember 25-én a Kiskunhalasi Járási Önkéntes Területvédelmi Század.

Az eseményen részt vett Baráth István dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának parancsnoka, valamint Polyák András ezredes, a 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred irányítója is.

Az állománygyűlésnek több napirendje is volt. Négy tartalékos katonával bővült az állomány: Nagy Regina Anna, Papdi Éva, Hurtony Bence és Vígh Attila  ünnepélyes keretek között írták alá az erről szóló szerződést. Ezután elismerések átadására került sor.

Baráth István dandártábornok a honvédelmi és hazafias nevelés érdekében végzett tevékenységéért és a Magyar Honvédséggel való példaértékű együttműködéséért köszönetképpen EMLÉKTÁRGYAT adományozott Papp Gyulának, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatójának és Molnár Nándornak, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatójának.

Durgó Tamás őrnagy, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Toborzó és Érdekvédelmi osztály, megbízott osztályvezetője Vezdán Csaba főhadnagyot részesítette elismerésben. Az elismeréssel Vezdán Csabának a Magyar Honvédség és a katonai toborzás érdekében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkáját, valamint az Önkéntes Tartalékos rendszer helyi szervezésében kifejtett szolgálatait díjazta.

Polyák András ezredes a munkakörében huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, közvetlen parancsnoka javaslatára OKLEVELET adományozott Hurtony Zsolt századosnak, aki a Dékáni óraadó tanára.

 

Elismerésben részesültek a Dékáni a közelmúltban a rendészeti szakon végzett, és most tanuló diákjai is:

  • július hónapban végrehajtott területvédelmi tartalékos felkészítésen végzett kiemelkedő munkájáért OKLEVELET kapott Kalló Petra önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető,
  • a Kiskunhalasi Járási század feladataiban történő aktív részvételéért, a színvonalas munkavégzéséért Gáspár Krisztina Barbara önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető,
  • a Kiskunhalasi Járási század feladataiban történő aktív részvételéért, a színvonalas munkavégzéséért Dávoda Zoltán önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető,
  • és a 2019. július hónapban végrehajtott területvédelmi tartalékos felkészítésen tanúsított példamutató hozzáállásáért Orcsik Márk önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető.


Papp Gyula főigazgató,
a kiskunhalasi járási század kiképzése során tanúsított kiemelkedő munkája elismeréseként, a járási század parancsnok javaslatára OKLEVELET és AJÁNDÉKTÁRGYAT adományozott László Sándor főtörzsőrmesternek, Horváth József őrmesternek és Németh Ottó őrmesternek.