Hírek
Centrum
A vidám Kis Szakik táborozása
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum intézményeiben már hagyomány a pályaorientációs hetek szervezése. Kiskunhalason a Váriban a Kisinas Tábor, Kiskunfélegyházán a Kossuthban pedig a Kis Szakik tábora várta a gyerekeket.

A Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatói egy rendhagyó táborozásra hívták a fiatalokat. A Kis Szakik rendezvénysorozat közelebb vitte őket a munka világához, olyan helyekre és helyszínekre vitték őket ahová gyerekek csak nagyon ritkán mehetnek be.

Az asztalos műhelyben a fafajtákkal, a famegmunkálási lehetőségekkel ismerkedhettek a gyerekek, itt is igaz volt, hogy ebben a táborban ki is lehetett próbálni a szerszámokat.

A szervezők gondoltak a lányokra is, a szépészeti szakmák műhelyében vidáman telt az idő, fonással, lakkozással.

A fiúkat is lekötötte a sok látnivaló, a burkoló szakma szépségeit mutatták be számukra az oktatók.

A gyerekek a tábori eseményeken készítettek olyan tárgyakat is, amellyel a családjukat, barátaikat is megajándékozhatták.

A Kis Szaki tábor során jutott idő a kreatív feladatokra is.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikumának képzési kínálatáról itt találnak bővebb tájékoztatást:
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmai fejlődés és kulturális élmények Kínában – nemzetközi tapasztalatok a Kossuthban!
Néhány napja érkezett haza Kínából a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum öt intézményének 2-2 oktatója.
Kiskunhalasi SZC

Közgések Görögországban – 2026, második felvonás
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum élen jár a diákok külföldi tapasztalatszerzésének elősegítésében. Mind az öt intézményből évente több száz fiatal jut el külföldre, hogy megismerkedjen a nemzetközi szakképzési lehetőségekkel
Kiskunhalasi SZC

A Dékáni Technikum kadétjai is segítették a nemzetközi katonai gyakorlat lebonyolítását
Különleges feladatokban működtek közre a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának kadétjai
Kiskunhalasi SZC
