Hírek
Centrum
Erasmus+, tanulmányúton a munkatársak
A Grúz Szakképzési Hivatal és a MeOut Group közös együttműködésének köszönhetően a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum munkatársai, Magyari Levente és Kelemenné Móczár Éva részt vehetnek a VET Connect: Nemzetközi Szakképzési Partnerségek Hete című rendezvény
Az eseményt a Georgia Erasmus+ Nemzeti Irodával együttműködésben szervezték, és a fő téma az intézmények közötti oktatási lehetőségek és tartós kapcsolatok kialakítása. Az interaktív műhelymunkák során a jó gyakorlatokat osztják meg egymással, valamint a jövőbeni együttműködések lehetőségeit keresik. Az első két nap szakmai programjai során interaktív műhely várta a résztvevőket, ahol közösen dolgoztak a jövőbeni együttműködési lehetőségeken.
A magyar résztvevők a VET Connect rendezvényen bemutatták a saját prezentációjukat, amely nemzetközi színtéren és szinten ismertette az intézmény tevékenységét. Nemcsak standokon állítottak ki, hanem előadásokat is tartottak, új kapcsolatokat építettek és számos jó gyakorlatot ismertek meg.
Magyarországot 12 pedagógus képviseli a rendezvényen, akik hat különböző iskolát és oktatási központot képviselve vesznek részt a partnerségek kialakításában, innovatív ötletek megosztásában, valamint a magyar szakképzés erősségeinek bemutatásában.
A MeOut & AVET - Szakképzési Szövetség büszkén vállalja szerepét a nemzetközi együttműködés katalizátoraként. Számukra kiemelten fontos, hogy hidakat építsenek a szakképzési intézmények között.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Pörgős őszön vannak túl a félegyházi kadétok
Le a kalappal a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum és Szakképző Iskola és Kollégium kadétjai előtt! Komolyan vették a tanulást és azokat az eseményeket is, ahol az intézmény hírnevét tudták öregbíteni a remek versenyeredményeikkel.
Centrum
II. Dél-100 - Közgé PROFI-T-ABILITY kupa
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikuma a Dél-100 Kft.-vel együttműködve második alkalommal szervezett remek vetélkedőt. A gazdálkodás, a menedzsment, a kereskedelem, a logisztika és a turizmus iránt érdeklődőket várták
Centrum
Felújított cukrászműhely- ahol a „boldogsághormonok” készülnek
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum minden intézményében jelentős felújítások zajlottak ebben az esztendőben. Tantermek, műhelyek, közösségi terek szépültek meg a tanév kezdetére. Az egyik ilyen beruházás a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakkép
Centrum