Ugrás a fő tartalomra

6400 Kiskunhalas, Kazinczy utca 5.


+36 77 738 837

Hírek


2024. szept. 30.
Centrum

    Fergeteges táncok, megható pillanatok

    A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának végzősei elkápráztatták szüleiket, barátaikat a péntek esti szalagavató báljukon. A Dékáni Sportcsarnokban mutatták be osztálytáncaikat a fiatalok. A koreográfiák rendre vastapsot kaptak a közönségtől. A legjobb teljesítményt nyújtó tanulóknak Molnár Nándor igazgató tűzte fel a szalagot.

    Fergeteges táncok, megható pillanatok

    „ A szalagavató ünnepség modern korunk felnőtté avatási misztériumának a kezdete. Mint gyermekek iratkoztatok be az iskolába, mint felnőttek fogjátok azt elhagyni. Ünnepelünk benneteket, hogy a felnőtté válás eddigi feltételeit teljesítettétek, és ahogy nézünk benneteket az az örömteli reménység tölt el minket, hogy felkészültetek és motiváltak vagytok arra, hogy a még hátralévő feladatoknak is eleget tegyetek.

    Ahol élet van ott növekedés is, ez az élet velejáró szükségszerűsége. A ti életetekbe eljött a gyermekkorban hőn áhított felnőtté válás melynek jellemzője a gyermeki dolgok elhagyása.

    A felnőtt felelősséget vállal döntéseiért, cselekedeteiért, beszédéért és ezek következményeiért. A felnőtté válás jellemzője, hogy az ember növekszik hitben és ismeretben, azért hogy szilárdan meg tudjon állni a világban. Felnőttként kezditek majd megérteni azt is, hogy jobb adni, mint kapni, felnőttként tapasztaljátok meg a küzdelem és az annak következményeként elért győzelem örömét.

    Szüleitek és mi pedagógusok ismeretek közvetítettünk erről nektek, próbáltunk példaként állni előttetek, de a ti dolgotok, hogy mindezeket beépítsétek, kialakítsátok a saját hiteteket, meggyőződéseteket.

    Mire jó a hit és az ismeret, kérdezhetnétek most.

    A hit és az ismeret a kötődés eszközei. Kötődnetek kell valakihez, valamihez, ismernetek kell azt a világot ahol éltek, és meg kell tanulnotok benne tájékozódni. A hit és az ismeret adja meg a célt és ez, az az iránytű, amivel el tudtok igazodni a világban.

    A kötődés nélküli ember olyan, mint a fáról hulló levél, nem tudni hová kerül, hol köt ki, a szél fújja, ahová akarja. Kötődjetek egymáshoz, a családhoz, a nemzethez, mert ezek a kötődések adják azt az érzelmi biztonságot számotokra, ami növekedésetekhez szükséges. Az az ember, akinek hite van soha nincs egyedül.

    Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy az erkölcsi értékek relatívak, nincs jó és rossz, mivel ez megegyezés kérdése és éppen ezért ez történelmileg változó.

    Bárki, bármit is mond nektek, ebben a világban létezik a Jó és a Rossz. Mindegy hogy tudatosan vagy nem, de életetek nagy részében döntötök arról, hogy melyik oldalra álltok. Minden látszat ellenére a rossznak rossz következményei a jónak jó következményei vannak.

     

    Felnőttként sokszor nem könnyű eligazodni abban a világban ahol a Jó és a Rossz harca folyik. Nem könnyű felismerni a Jót és a Rosszat, mert a dolgok sokszor nem azok, aminek látszódnak. Aztán az se biztos, hogy mindig az a jó, amit a többség annak mond. Gondolataink érzelmeink sokszor megtévednek és összezavarodnak. Kell egy biztos pont az életünkben, hogy azon a keskeny úton tudjunk maradni, vagy vissza tudjunk arra térni, ami az Életre visz bennünket.

    Ezen úton, való eligazodásban, a jóban való növekedésben segít Benneteket a jó alapokkal bíró szilárd hit, amiben felnőttként erősen meg kell gyökereznetek.

     

    Kedves Maturandák és Kedves Maturandusok, a mai naptól jelvény is bizonyítja, hogy az érettség útjára léptetek, viszont ez nem mond ellent annak, hogy a mai este a bolondozásé a mókáé és a kacagásé legyen. Most már „érett fejjel” mutatjátok majd be azt a vidám, elegáns, olykor megható műsort, amellyel készültetek, és amellyel beköszöntök a felnőtt világba.” - mondta Molnár Nándor igazgató köszöntőjében.

     

    A végzős diákok nevében Ádám Hedvig Dorka tűzte fel a szalagot az intézményvezető zakójára.

     

     

    A Dékániban hagyomány, hogy a legkiválóbb tanulóknak az igazgató tűzi fel a szalagot.

     

    Elsőként a 13.A és a 11.F osztályok a Monti csárdással léptek a közönség elé. Táncuk, melynek Vida Jácint volt a koreográfusa, nagy sikert aratott.

     

    Ahol a bűn megjelent, ott lecsaptak a 13.E rendészei. A vidám tánckoreográfiájukat Szőke Vivien vezetésével mutatták be.

     

    Igazi Barbie világ követte a rendészek produkcióját. A 13.B osztály Barbie és Ken történetét szőtte bele a műsorába. A koreográfus Vida Jácint volt.

     

    Katonás kadétok masíroztak ezt követően a színtérre. A 13.C osztály szakmájának megfelelően példás fegyelemmel mutatta be Vida Jácint koreográfiáját.

     

    A mesés kelet világát idézte meg a táncával a 13. D osztály,

    Ádám - Nagy Rita és Berta Virág volt mindebben a segítségükre.

     

    Hatalmas sikert arattak a fiatalok a keringővel, meghatott szülők, barátok, rokonok vastapsától volt hangos ezen az estén a Dékáni Sportcsarnok.

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Erőpróba

    Young Police Cup

    Íjászat, laposkúszás, evezés A Dékáni Árpád Technikum a Kiskunhalasi Rendőrkapitánysággal közösen harmadik alkalommal szervezte meg a Young Police Cup elnevezésű versenyt.

    2024. okt. 21.
    Centrum
    Csuti Zoli a diákokkal

    Óriási élmény, Csuti Zoltánnal autózhattak

    A Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium volt tanulója, Csuti Zoltán autóversenyző gyakran visszajár egykori iskolájába, hogy motiválja a fiatalokat. A kiskunhalasi fiatalember állhatott a dobogó legfelső fokára Brno - ban, miután megnyerte a Swift Europe Cup - ot. Legutóbb a versenyautóját is elhozta magával. A gépész ágazat tanulói személyesen is megnézhették a Vári udvarán, hogy milyen átalakításokat kellett elvégezni ahhoz, hogy bírja a versenykörülményeket.

    2024. okt. 16.
    Centrum
    Diákok hallgatják a fókvezető előadását

    A bankvilágról testközelből

    Szakmai látogatáson vettek részt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikumának 13. B pénzügyi- és számviteli ügyintéző tanulói.

    2024. okt. 10.
    Centrum


    KIMIKK
    Honvédelmi MinisztériumKSZC DÉKÁNIKSZC KOSSUTHKSZC KÖZGÉKSZC VÁRIKSZC WATTAYOrszágos Polgárőr SzövetségSiker vizsgaközpontSzegedi TudományegyetemTovább

      • SZC logo fehér
      • Kiskunhalasi Szakképzési Centrum

        6400 Kiskunhalas, Kazinczy utca 5.

      • Telefon: +36 77 738 837

        E-mail: titkarsag@kiskunhalasiszc.hu

        OM azonosító: 203042

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001855; E/2020/000361; E-001289/2015


      2024Kiskunhalasi Szakképzési Centrum