Hírek
Centrum
Írassa be gyermekét a gépész szakirányra, van munka, lesz megélhetés!
Komoly szakemberhiány tapasztalható a gépészeti szakmák területén. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum célja, hogy a nappali és a felnőttképzés keretében megfelelő számú szakembert tudjon biztosítani a vállalkozások számára.

Juhász Sándor gyermeke, Attila is tevékenyen részt vesz a cég irányításában, véleménye szerint szerencsés, mert a munkája, egyben a hobbija is.
Kiskunhalason a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyházán a Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskőrösön pedig a Wattay Technikum rendelkezik gépészeti képzéssel, az intézmények honlapjain minden információ megtalálható akár a nappali, akár a felnőttképzésekről.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Erő, kitartás, kihívás – Érkezik az I. Dékáni Mini Challenge!
Új kezdeményezéssel várja a mozgás és a sport iránt érdeklődő dékánis fiatalokat.
Kiskunhalasi SZC

A jövő hivatásai testközelből – a Dékáni is bemutatkozott Kelebián
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikuma is részese lehetett a Kelebiai Farkas László Általános Iskola pályaorientációs napjának.
Kiskunhalasi SZC

Innováció, szakmai tudás és jövőformáló élmények Kínában
Új távlatokat nyit a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum munkatársainak kínai tanulmányútja.
Kiskunhalasi SZC
