Hírek
Centrum
Nagy munka zajlik a tetőtérben
Jó ütemben halad a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum és Kollégium felújítási projektje. Az intézmény negyedik emeletén lévő padlástéri felújítását követően modern környezetben fogadják majd a diákokat.
Mint korábban hírt adtunk róla, a szakiskola főépületbe költözése okán négy új tanterem kialakítása vált szükségessé. Az intézmény vezetése a negyedik emeleti padlástér beépítése mellett döntött. A tervek szerint a tantermek mellett itt működik majd a Stúdiókönyvtár is, ahol egy multimédiás közösségi helyiség is ki lesz alakítva.
Az épület tetőszerkezetének, szigetelésének és nyílászárók beépítésének költségéhez harmincmillió forint támogatást nyújtott a település önkormányzata. A további költség pénzügyi fedezetét a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum az intézményi költségvetéséből biztosítja.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Pörgős őszön vannak túl a félegyházi kadétok
Le a kalappal a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum és Szakképző Iskola és Kollégium kadétjai előtt! Komolyan vették a tanulást és azokat az eseményeket is, ahol az intézmény hírnevét tudták öregbíteni a remek versenyeredményeikkel.
Centrum
Felújított cukrászműhely- ahol a „boldogsághormonok” készülnek
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum minden intézményében jelentős felújítások zajlottak ebben az esztendőben. Tantermek, műhelyek, közösségi terek szépültek meg a tanév kezdetére. Az egyik ilyen beruházás a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Cukrász Tanműhelye volt.
Centrum
II. Dél-100 - Közgé PROFI-T-ABILITY kupa
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikuma a Dél-100 Kft.-vel együttműködve második alkalommal szervezett remek vetélkedőt. A gazdálkodás, a menedzsment, a kereskedelem, a logisztika és a turizmus iránt érdeklődőket várták erre a logisztikai társasjátékra
Centrum