Hírek
Centrum
Merj verselni Te is!
A költészet napja, azaz József Attila születésnapja alkalmából idén is megrendezték a Vári Szabó István Szakképző Iskolában a Merj verselni Te is elnevezésű szavalóversenyt.

Ezen a versenyen a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum diákjai vehettek részt.
Az intézmény beszámolójából kiderül, hogy a résztvevők nagy hegyeket másztak meg, hiszen időt és energiát nem kímélve készültek a megmérettetésre, ahol a lehető legnagyobb bátorsággal és maximális odafigyeléssel adták elő produkciójukat.
A fiatalokat Dr. Komáromi Szilárd a szervező intézmény igazgatója köszöntötte a jeles alkalomból.
Sok szép, elgondolkodtató verset hallhatott a zsűri, mely nem könnyítette meg a munkájukat a döntés meghozatalakor.
Végül a következő eredmény született:
Első helyezett Brandschott Benjámin János (KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium)

A zsűri a második helyet Balog Annamáriának, a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulójának ítélte oda.

A harmadik helyen Egri Máté, a KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium diákja végzett.

A zsűritagok, Mesterné Taskovics Valéria és Dóczi Erika, Hirsch Enikő produkcióját különdíjjal jutalmazta.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Sikeres tanévzárások a Dékáni Technikumban!
Az idei tanév rendkívül sikeresen zárult a KSZC Dékáni Árpád Technikum számára.
Centrum
Rendkívül eredményes tanévet zárt a KSZC Wattay Technikum!
Ünnepélyes keretek között tartotta meg tanévzáró rendezvényét a KSZC Wattay Technikum.
Centrum

A Vári Technikum tájékoztatója a 2026/2027-es tanév beiratkozásáról!
A 2026/2027-es tanév beiratkozása 2026. június 25-én, csütörtökön lesz. Az intézmény a szakmák szerint meghatározott időpontokban várja a leendő tanulókat, ezért kérik, hogy mindenki a számára kijelölt időben érkezzen.
Centrum
