Hírek
Kiskunhalasi SZC
Megkezdődött a Dékáni Technikum udvarának felújítása
A beruházás a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum valamennyi intézményét érintő, összesen 265 millió forintos támogatásból megvalósuló fejlesztéssorozat része, amelynek keretében mind az öt intézményben jelentős korszerűsítések valósulnak meg.

A Dékáni Technikumban 55 millió forintból újul meg a főbejárat és az udvar. A fejlesztés részeként méltó emléket állítanak az intézmény névadójának, Dékáni Árpádnak is, erősítve ezzel az iskola hagyományait és közösségi identitását. A munkálatok megkezdésével a fejlesztés már a gyakorlatban is elkezdődött, így az intézmény környezete fokozatosan megújul.

A beruházás ugyanakkor nem csupán az épített környezet korszerűsítését jelenti. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum számára fontos cél, hogy az intézményei olyan környezetet biztosítsanak a diákok számára, amely megfelel a korszerű, versenyképes szakképzés elvárásainak.
Papp Gyula főigazgató tájékoztatása szerint a fejlesztések mind az öt intézményben fontos területeket érintenek.
A Vári Technikumban 50 millió forintból teljes kollégiumi szint újul meg, amely a vizesblokkok korszerűsítésével együtt jelentősen javítja a tanulók mindennapi életkörülményeit.
Kiskunfélegyházán, a Közgazdasági Technikumban 48 millió forint értékben valósulnak meg fejlesztések: megújulnak a tantermek és a vizesblokkok, emellett korszerű taneszközök segítik a jövő szakembereinek felkészítését.
A Kossuth Technikumban 72 millió forintos beruházás keretében rekortán futópálya épül, valamint modernizálják az autószerelő műhelyt, különös hangsúlyt helyezve az elektromos járművekhez kapcsolódó tudásra.
Kiskőrösön, a Wattay Technikumban 29 millió forintból új faipari gépek érkeznek, miközben tantermek és vizesblokkok újulnak meg, biztosítva a korszerű, gyakorlatorientált oktatás feltételeit.
A 265 millió forintos fejlesztési program így egyszerre szolgálja az intézmények megújulását, a tanulók mindennapi körülményeinek javítását és a korszerű szakmai oktatás feltételeinek megteremtését.
A Dékáni Technikum udvarának felújításával a beruházás egyik látványos eleme már kezdetét vette. A munkálatok eredményeként az intézmény nemcsak korszerűbb és rendezettebb környezettel gazdagodik, hanem a fejlesztés hozzájárul ahhoz is, hogy a Dékáni Technikum a jövőben is méltó környezetben készíthesse fel tanulóit a sikeres életpályára.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Új szakmák, új lehetőségek a KSZC Kossuth Technikumban
Szeretnél új szakmát tanulni, pályát váltani vagy biztosabb alapokra helyezni a jövődet? Most megteheted!
Kiskunhalasi SZC

Sikeres ágazati alapvizsgát tettek a zentai asztalosképzés hallgatói
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezésében idén márciusban Zentán elindult asztalos képzés.
Kiskunhalasi SZC
A villanyszerelő szakma ma több lehetőséget kínál, mint valaha
Beszélgetés Antóni Tamással, az Antóni Elektro Kft. ügyvezetőjével
Kiskunhalasi SZC
