Hírek
Centrum
Vári Technikum – új lehetőségek a szakmatanulásban
Szeptember elsejétől, mint Vári Szabó István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium néven működik tovább

A 138 esztendeje alapított oktatási intézmény. „Az iskola valamennyi dolgozója készen áll arra, hogy Kiskunhalas és vonzáskörzetében működő munkáltatók, a szülők és a tanulók igényeinek továbbra is magas színvonalon, innovatívan megfeleljen”- olvasható a Vári közösségi oldalán. Dr. Komáromi Szilárd igazgató biztos benne, hogy ezzel egy sor új lehetőség nyílik meg a szakmatanulást választók előtt.
„32 fős technikumi osztállyal indulunk el ebben a tanévben, az iskolánknak az a célja az, hogy egyre magasabb színvonalon tudjunk szakembereket képezni. a lehető legmagasabb számban, a felsőfokú iskolákba való lépés reményében.
A nyolcadikos jelentkezők számára a Vári már négy éve egy új pozitív lehetőséget kínál, olyan szakmai szintű képzésre nyílt lehetőség, amely kaput nyit az egyetemek irányába. A 9. osztály gépjármű mechatronikai technikus és szakács szaktechnikus szakmában indul.
Jelenleg az okleveles képzés tervezése zajlik, az engedélyezési folyamatot most indítjuk el. Ebben az esztendőben két kollégát kértem meg arra, hogy tervezzék meg az egyetemekkel való napi kapcsolattartást. Aláírt szerződésünk van a Szegedi Tudomány Egyetemmel és a kecskeméti Neumann János Egyetemmel. Az okleveles technikus képzés során már a középiskolai szinten bizonyos tantárgyak esetében az egyetemi elvárásoknak megfelelően tanulhatnak a diákok. Célunk, hogy az egyetemi oktatók megismerjék a tanulókat, kialakuljanak a személyes kapcsolatok hallgató és oktató között, és így plusz pontokkal tudnak fordulni az egyetemi felvétel felé, sőt 20 kreditnyi tananyagot már elismernek, például a Szegedi Egyetemen bizonyos tantárgyakat már nekik nem kell vizsgaszinten teljesíteniük, mert azt már korábban a középiskolában, a Váriban már azon a színvonalon hallgatták, tanulták, gyakorolták, amit az egyetem elfogad.” – mondta megkeresésünkre Dr. Komáromi Szilárd igazgató.
Jöjjenek, érdeklődjenek, mindenben segítünk!
A Váriban mindent megteszünk a gyors, pontos információszerzés érdekében, módosítjuk a munkaközösségeknek a rendszerét, és a média, illetőleg a pályaorientációs munkaközösség összeolvasztásával még hatékonyabban szeretnénk megjelenni a közösségi felületeken, szeretnénk megjelenni a környező települések általános iskoláiban. Szeretnénk hirdetni azt, hogy ma Magyarországon a szakmatanulással olyan információhoz, olyan lehetőséghez tud valaki jutni, amire igenis egy családot fel lehet építeni, egy karriert meg lehet alapozni- tette hozzá az igazgató.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

2025-ben Dánia ad otthont a fiatal szakmunkások hivatalos Európa-bajnokságának
2025-ben Dánia ad otthont a fiatal szakmunkások hivatalos Európa-bajnokságának. Az EuroSkills 2025. szeptember 9-13. között kerül megrendezésre az MCH Messecenter Herningben. Az EuroSkills Herning 2025 Dánia történetének legnagyobb oktatási eseménye.
Centrum
Felnőttként tanulni? Igen! – Életre szóló lehetőséget kínálnak a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum intézményei
Sokan gondolják úgy, hogy a tanulás csak a fiatalok kiváltsága, ám a mai gyorsan változó világban ez már egyáltalán nem igaz.
Centrum