Hírek
Centrum
Ügyviteli vetélkedőt szerveztek a Közgében!
A KSZC Közgazdasági Technikumban idén második alkalommal rendezték meg a játékos ügyviteli vetélkedőt, amelyen a 9–12. évfolyam lelkes diákjai mérhették össze tudásukat és kreativitásukat.

Az eseményt az iskola ügyvitel tanárai szervezték, és összesen öt csapat vett részt a megmérettetésen.
A versenyzők már az előfeladat során is bizonyíthatták találékonyságukat: különböző anyagok felhasználásával írógépeket készítettek. A Gyorsujjacskák, az ENTER-Elit, a Fürgeujjak, a Triumvirátus és a Szóvihar csapata egyaránt ötletes alkotásokkal készült, amelyek nagy sikert arattak a tanárok körében.
A vetélkedő központi témája idén az írógép volt. Bemelegítésként a csapatok három tagja gépírásban mérte össze gyorsaságát és pontosságát: ketten magyar, egy tanuló pedig angol nyelvű szöveget másolt az írógép történetéről. Az értékelés során a leütés szám mellett a hibák száma is számított.

A következő feladatban a diákoknak fel kellett ismerniük azokat a magyar írókat és költőket, akiket írógépük társaságában láthattak a kivetített képeken. Ezt egy digitális feladat követte, amelyben ismert szerzők műveit kellett párosítani alkotóikkal. Természetesen a szövegszerkesztés sem maradhatott ki: miközben a csapat egyik tagja szöveget formázott, társai hiányzó ékezeteket pótoltak, helyesírási totót és képrejtvényt oldottak meg.

A verseny során gyorsírásos rejtvényfejtés is szerepelt a feladatok között, amely idén sem bizonyult könnyűnek, mégis nagy érdeklődést váltott ki a tanulókból. A vetélkedő végén a csapatoknak verset kellett írniuk az írógéphez kapcsolódva.
Az eredményhirdetésre és a díjak átadására várhatóan a Közgés diáknapon kerül sor. A szervezők köszönetet mondtak az iskolavezetés támogatásáért, valamint az oktatók és a diákok lelkes részvételéért.


KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Öt számítógéppel gazdagodott a Közgé!
A kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum idén is csatlakozott a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét programsorozatához, amelynek célja, hogy a diákok hasznos, a mindennapi életben is alkalmazható pénzügyi ismereteket szerezzenek.
Centrum

Ismét Demencia gondozó képzés indul a kiskőrösi Wattay Technikumban!
A demencia napjaink egyik legnagyobb kihívása az idősellátás területén, amely nemcsak az érintettek, hanem családtagjaik életét is jelentősen befolyásolja.
Centrum

