Ugrás a fő tartalomra

6400 Kiskunhalas, Kazinczy utca 5.


+36 77 738 837

Projektek


Erasmus + 2022-1-HU01-KA121-VET-000058931 - Kossuth 2022.09.23-10.06.

Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Projekt címe: tanulási célú mobilitás

A program során a tanulók szakmájuknak megfelelő gyakorlati foglalkozásokon és workshopokon vettek részt, melyek során fejleszthették idegen nyelvi és kommunikációs készségeiket is.

Hat autószerelővel, négy kereskedelmi értékesítővel és öt kisgyermekgondozóval élvezhettük a görög vendégszeretetet, illetve betekinthettünk a görög munka világába.

A kereskedelmi értékesítők három helyi üzletben tettek látogatást. Egy borászati, egy ruházati és egy elektronikai szaküzlet működésébe tekinthettek be. Bekapcsolódtak az áruátvételbe, polcfeltöltésbe.

A kisgyermekgondozók látogatást tettek egy platamonasi szociális intézményben, ahol 6-12 éves gyermekek délutáni felügyeletével foglalkoznak. Itt lehetőségük van a házi feladatuk elkészítésére illetve egyéb kézműves foglalkozásokra is van lehetőség. Ebbe tanulóink is bekapcsolódtak.

Lehetőségük volt betekinteni egy gimnázium és egy általános iskola és óvoda mindennapjaiba is.

Az autószerelőink egy helyi oktatási célra kialakított autószerelő műhelyben tevékenykedtek. Itt megtalálhattak minden olyan eszközt, szerszámot, mely nélkülözhetetlen az autószereléshez. Feladatuk volt egy négyütemű otto motor állapotfelmérése, szétszedése, tisztítása. Foglalkoztak még sebességváltó átvizsgálással és kuplung felszereléssel.

Három kirándulást szerveztek csoportunknak:

Az első a Meteora kolostorokhoz vezetett, de előtte megálltunk Kalambaka településen, ahol betekintést kaphattunk az ikonfestés rejtelmeibe. 

A 100-200 méter magas sziklákon összesen hét kolostor található, melyeket régen kötélhágcsókon lehetett megközelíteni, de ma már autóbusszal is könnyen elérhetőek. Csoportunk a Varlaam kolostort látogatta meg, melyhez megközelítőleg 200 lépcső vezetett. Ez a kolostor a második legnagyobb kolostor, ahol csak férfi szerzetesek élnek. Idegenvezetőnk segítségével körbejártuk a Csodálatos Mindenszentek kápolnát, megtekintettük gyönyörű freskóit, és megnéztük hogyan közlekedtek a szerzetesek a hálók és kötelek segítségével.

Következő kirándulásunk az Olümposz hegy lábánál fekvő Litochoro faluba vezetett, amely az Olümposz Nemzeti Park területén található. Az Enipea kanyonban tett túránk végén Zeusz főisten fürdőkádja fogadott bennünket. A hegyről csodálatos panoráma tárult elénk az Égei tengerre.

Harmadik kirándulásunk egy tradicionális görög faluba vezetett Paleos Panteleimonasba, ahol az állandó lakosok száma öt fő. Az ófalu eredeti állapotában máig őrzi macskaköves, termésköves utcácskáit. Hagyományos tavernái, régi temploma és kézműves termékeket árusító boltjai mind hozzájárulnak a falu szépségéhez.



KIMIKK
Honvédelmi MinisztériumKSZC DÉKÁNIKSZC KOSSUTHKSZC KÖZGÉKSZC VÁRIKSZC WATTAYOrszágos Polgárőr SzövetségSiker vizsgaközpontSzegedi TudományegyetemTovább

    • SZC logo fehér
    • Kiskunhalasi Szakképzési Centrum

      6400 Kiskunhalas, Kazinczy utca 5.

    • Telefon: +36 77 738 837

      E-mail: titkarsag@kiskunhalasiszc.hu

      OM azonosító: 203042

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001855; E/2020/000361; E-001289/2015


    2024Kiskunhalasi Szakképzési Centrum