Hírek
Centrum
Kis-szakik hete – Élményeken keresztül a pályaválasztás felé
A pályaorientáció kiemelt szerepet tölt be a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum intézményeinek szakmai munkájában.
Ennek jegyében a KSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium idén nyáron is megrendezte a Kis-szakik hete elnevezésű pályaorientációs tábort, amelynek célja, hogy a felső tagozatos általános iskolás diákok élményszerű formában ismerkedjenek meg a szakmák sokszínű világával.
A tábor során a résztvevők minden nap új területekkel találkozhattak, miközben saját maguk is kipróbálhatják a különböző szakmákhoz kapcsolódó gyakorlati feladatokat. A hét első felében a szépészeti, kereskedelmi, szociális és egészségügyi, valamint a faipari és gépészeti ágazatok kerültek a középpontba. A tanulók többek között betekintést nyerhettek az asztalos, hegesztő, karosszérialakatos és CNC-forgácsoló szakmák világába.
A program azonban nem csupán az iskolai tanműhelyekben zajlik. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum intézményei nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a fiatalok valós munkahelyi környezetben is megismerjék a szakmákat, ezért a tábor részeként gyár- és üzemlátogatásokat is szervez. Ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak arra, hogy a diákok testközelből lássák a korszerű technológiákat, a termelési folyamatokat és a különböző szakmák mindennapjait.
A hét további programjai során az építőipari, kreatív, valamint a turizmus–vendéglátás ágazataival is megismerkedtek a résztvevők, miközben a délutáni közösségi és készségfejlesztő foglalkozások tovább gazdagították az élményeket.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum célja, hogy a pályaorientáció már fiatal korban segítséget nyújtson a tudatos pályaválasztásban. A Kis-szakik hete ennek kiváló példája: a gyermekek játékos, élményekre épülő programokon, gyakorlati foglalkozásokon, valamint gyár- és üzemlátogatásokon keresztül fedezhetik fel, mely szakmák állnak hozzájuk a legközelebb. Ez a tapasztalat később nagy segítséget jelenthet számukra a továbbtanulási döntések meghozatalában.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Megkezdődött a Dékáni Technikum udvarának felújítása
A beruházás a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum valamennyi intézményét érintő, összesen 265 millió forintos támogatásból megvalósuló fejlesztéssorozat része, amelynek keretében mind az öt intézményben jelentős korszerűsítések valósulnak meg.
Kiskunhalasi SZC

Új szakmák, új lehetőségek a KSZC Kossuth Technikumban
Szeretnél új szakmát tanulni, pályát váltani vagy biztosabb alapokra helyezni a jövődet? Most megteheted!
Kiskunhalasi SZC

Sikeres ágazati alapvizsgát tettek a zentai asztalosképzés hallgatói
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezésében idén márciusban Zentán elindult asztalos képzés.
Kiskunhalasi SZC
