Hírek
Centrum
Rendhagyó irodalomóra a Magyar Kultúra Napján!
A Wattay Szakképző Iskolában kiemelt szerepet kap nemcsak a magas szintű szakmai tudás átadása, hanem a diákok kulturális nevelése is.

Az intézmény fontosnak tartja, hogy a tanulók tanórán kívüli, értékteremtő programokon keresztül is gazdagodjanak, erősödjön kulturális identitásuk és nemzeti hagyományaikhoz való kötődésük.
Ennek szellemében január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a diákok a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum meghívására egy rendhagyó irodalomórán vehettek részt. A Művelődési Központ színháztermében a 10. évfolyam tanulói tekinthették meg Tóth Péter Lóránt versvándor „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című előadását.


Az előadás során a költeményeken keresztül elevenedett meg Arany János és Petőfi Sándor személyisége, valamint a két költő barátságának kibontakozása és elmélyülése. A diákok nemcsak irodalomtörténeti ismeretekkel gazdagodtak, hanem érzelmileg is közelebb kerülhettek a magyar kultúra kiemelkedő alakjaihoz.
Az esemény minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtott: egy színvonalas, gondolatébresztő előadáson vehettek részt diákok és pedagógusok egyaránt. Az ilyen kulturális programok jól illeszkednek a Wattay nevelési céljaihoz, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy tanulóik művelt, nyitott és értékeiket ismerő fiatalokká váljanak.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Ügyviteli vetélkedőt szerveztek a Közgében!
A KSZC Közgazdasági Technikumban idén második alkalommal rendezték meg a játékos ügyviteli vetélkedőt, amelyen a 9–12. évfolyam lelkes diákjai mérhették össze tudásukat és kreativitásukat.
Centrum

Öt számítógéppel gazdagodott a Közgé!
A kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum idén is csatlakozott a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét programsorozatához, amelynek célja, hogy a diákok hasznos, a mindennapi életben is alkalmazható pénzügyi ismereteket szerezzenek.
Centrum

Ismét Demencia gondozó képzés indul a kiskőrösi Wattay Technikumban!
A demencia napjaink egyik legnagyobb kihívása az idősellátás területén, amely nemcsak az érintettek, hanem családtagjaik életét is jelentősen befolyásolja.
Centrum
